Balkán túra v2 - 4.nap - Végig a horvát tengerparton

Elérkeztünk a negyedik naphoz, amely a túra során a legkeményebbnek bizonyult, a cél Budvából eljutni egészen Senjig. Tervezhettük volna kényelmesebbre az egészet, de szükség volt erre, csak így tölthettük egy teljes napot Montenegróban. Reggel 7 órakor indultunk, Kotornál megint kompoztunk, majd pár km után már a határon voltunk. Nem vacakoltak sokat, megnézték a papírokat és mehettünk a dolgunkra. Végre újra az EU-ban voltunk (mobilnet ON :-) ).

Balkán túra v2 - 3.nap - Montenegró és egy falat Albánia

Elérkeztünk a túránk harmadik napjához, amikor már nem kellett esőre számítani, de azért nem mertünk esőruha nélkül elindulni.  Nyeregbe pattantunk és pár km után ragaszkodtam hozzá, hogy Budva határában menjünk be egy mosóba. Nem voltam hajlandó sáros motorral beutazni az országot. Felületesen sikerült a dolog, de azért a sár nagy részét lecsaptuk róla. Mosás után az első cél a Kotor mellett található szerpentin, majd Lovcen volt.  Gyorsan fel is másztunk a hegyre, lőttünk pár fotót, majd folytattuk Lovcen felé, ott még én se jártam.  Sajnos ide vissza kell még menni egyszer, mert a felfelé vezető út építkezés miatt döcögős és sáros volt. Nem erőltettük, majd legközelebb.

Balkán túra v2 - 2. nap - irány Montenegró

Reggel 6 körül keltünk fel, napsütésnek nyoma sem volt, de legalább nem esett az eső. Pont reggeliztünk, amikor újra elkezdte szórni a környéket…fukk…Kifizettük a szállást, majd szépen elindultunk a határ felé. Valahol azt olvastam korábban, hogy felújították Foca és a határ közötti utat, de biztos félreértettem valamit, mert az továbbra is szar volt. Az egész szarságot megspékelte, hogy az aszfalt is igen sáros volt, amit rendesen feláztatott az eső, majd szépen felcsapta a gumi.

Balkán túra v2 - 1. nap - Bosznia

Pontosan 4 éve jártam utoljára Montenegróban, ezért is invitáltam a paksi pajtásokat erre az útra. Ideje megtapasztalniuk, hogy az Alpokon kívül is van bőven izgalom, nem is akármilyen.
Körülbelül ¾ év tervezgetés után végre eljött a nagy nap, megint mehettünk túrázni, ráadásul én először mentem a CB-vel hosszú útra.