Balkán túra v2 - 3.nap - Montenegró és egy falat Albánia

Elérkeztünk a túránk harmadik napjához, amikor már nem kellett esőre számítani, de azért nem mertünk esőruha nélkül elindulni.  Nyeregbe pattantunk és pár km után ragaszkodtam hozzá, hogy Budva határában menjünk be egy mosóba. Nem voltam hajlandó sáros motorral beutazni az országot. Felületesen sikerült a dolog, de azért a sár nagy részét lecsaptuk róla. Mosás után az első cél a Kotor mellett található szerpentin, majd Lovcen volt.  Gyorsan fel is másztunk a hegyre, lőttünk pár fotót, majd folytattuk Lovcen felé, ott még én se jártam.  Sajnos ide vissza kell még menni egyszer, mert a felfelé vezető út építkezés miatt döcögős és sáros volt. Nem erőltettük, majd legközelebb.

4 éve körbemotoroztam az öblöt, tudom milyen, így biztos soha többet…Gyönyörű meg minden, de azt az 1-1.5 órát nem vagyok hajlandó ott elverni, inkább kifizetem a kompot, ami talán 2 euró volt és igen sűrűn járt.

Az öböl után Niksic felé mentünk a P11-es úton, majd az M6 követte. Gyerekek! Ezt a szakaszt bátran ajánlom mindenkinek, a hibátlan úton bitang jót motoroztunk, még a srácok is megjegyezték, hogy Ausztria mehet a fenébe, hibátlan flaszter!!! És a hibátlan flaszter alatt azt értem, hogy még egy repedés sem volt rajta, pedig nem új út. Niksic után unalmas út következett a főváros felé, de tettünk egy rövid kitérőt az ostrogi kolostorhoz, ez is kimaradt 4 éve. Itt jól megszívtuk, mert teljesen nem lehetett felmenni. Félúton a hegy oldalán van egy sorompó és mellette ki van táblázva, hogy gyerekesek és rokkantak mehetnek tovább. Jó, kerestünk egy árnyékos helyet, leszedtünk mindent a motorokról (nagy táska nem volt nálunk), majd motoros göncben felmásztunk a köves lépcsőkön 50 fok melegben. Piszok mérgesek voltunk, ez nem emberi, de végül feljutottunk.

Már kezdett normalizálódni a pulzusunk, amikor egy kisebb motoros banda szépen kényelmesen leparkolt fent a kolostor mellett található parkolóban, nem kicsit voltunk idegesek. Leérve jót nevettük az egészen, nem is mi lettünk volna, ha minden simán megy szenvedés nélkül. Összességében szép a kolostor, egyszer mindenképpen érdemes megnézni.
Folytattuk utunkat a főváros irányába, majd azon áthaladva Albánia felé haladtunk. Eredetileg nem volt betervezve, de Devidzon felhívta rá a figyelmem utazás előtt pár nappal. Be is indult az újratervezés, miután megnéztem a google streetview-on a képeket. Szóval, elértük a határt, ahol legalább 30 perc tömény szopás következett a melegben. Nem haladt a sor és nem is pofátlankodtunk előre, mert mindössze 2 autó állt előttünk.  Kurva soká végre mi következtünk, Devidzonra elkezdtünk pikkelni, de csak azzal nyugtatott, hogy az út majd mindenért kárpótol. Átérve rövid időn belül, talán 500m sem volt és már kanyarodtunk rá az SH20-ra. Tök poén volt, hogy közvetlen a kereszteződés után egy csapat magyar motorossal találkoztunk, szerintem valami szervezett túra lehetett, kiabáltam is nekik:"SZIASZTOK!"

No, szóval SH20, a GPS nem mutatott sebességkorlátozást, táblát sem láttunk, így toltuk neki rendesen. Csodálatos príma út, nagyon jót lehet motorozni, ha nem lenne sok állat a környéken, albán autós, meg az a sok gázolajcsík… Nem is értem, ezek nem használnak tanksapkát?! Mindenesetre átmentünk a szerpentines szakaszon, majd visszafelé eszméletlen jót csapattam.

Felérve a csúcsra igen furcsa szag jött a motoromból, és vacakolt a GPS töltése.  Lehúztam mindent, biztos gáz van a házilag barkácsolt csatlakozóval. Aztán itthon újra kipróbáltam és minden rendben volt, lehet túlmelegedett valami, nem tom, ezt még alaposan meg kell néznem. Kis pihenő után egyedül elindultam visszafelé, a többiek még fotózgattak. Tudniillik rendkívül sokáig elvagyok folyadék nélkül, de ott már én is totál kész voltam. Leérve a hegyről megálltam egy körforgalomban található lezárt benzinkúton, mert a presszó része még üzemelt, gyorsan vettem fél liter hideg ásványvizet, majd még egyet, és még kettőt. Egyet eltettem az útra, a többit a helyszínen elfogyasztottam, már életmentő volt.

Lőrés a benzinkút mellett

A pihenő után újra mentünk 500m-t és megint a határon voltunk. Megfogadtam, hogy még véletlenül se fogok ott a senkiföldjén korzózni az autósokkal míg beengednek Montenegróba, ugyanis a két határ között egybefüggő kocsisor állt. Szépen mentünk előre, senki se anyázott, legalábbis hangosan. Gyors ellenőrzés és mehettünk tovább, ezt már szeretem :D Innen a Shkodrai-tó irányába haladtunk tovább, itt se jártam még, majd a tengerpart felől érkeztünk vissza Budvába a szállásunkhoz. Zuhany után megint ugyanott kajáltunk, mert már ismertük a WIFI kódot.  :D A srácoknak betett az előző napi pizza, ezért valami csirkés salátát ettek, én meg egy helyi hamburgert. Istenem, de finom volt, talán a legjobb volt, amit valaha ettem. Annyira laktató volt, hogy a burgonyát már nem is tudtam megenni. Kaja után vettünk megint abból a különösen finom gyümölcsléből és mentünk alvadni. Igazából most végre jót aludtam volna, ha reggel 4-5 környékén nem hangos fütyülésre kellett volna felkelnem. Két kötssög, akik szintén ott béreltek apartmant, nem tudtak bejutni, mert a kaput éjszakára bezárták, természetesen nem volt náluk kulcs.  Nos, ők így próbálták meg felébreszteni valamelyik ismerősüket, én meg magyarul elküldtem őket az anyjukba. Angolul csak annyit mondtak, hogy bocsánat és nyissam ki neki az ajtót…Addig álljatok féllábon - gondoltam magamban - ha rajtam múlik, akkor ezek után kint maradtok… visszafeküdtem és aludtam tovább (pár perc múlva beengedte őket valaki).