Erdély újratöltve

Erre az évre csak ilyen ismétlős túrák jutottak (ez nem panasz :D), a pár éve bejárt utakat újra felfedeztük. Amúgy nincs ezzel baj, az emlékek pár éven belül rendesen megkoptak annak ellenére is, hogy aránylag sokat videózunk és fotózunk.
Szóval, az idei utolsó túránk desztinációja ismét Erdély, azon belül is a Dél-Kárpátok mentén található Transzalpina és Transzfogaras.
Ez a terv már a Balkán túra előtt körvonalazódott, valami kellett a nyár végére is. Ha jól emlékszem 2015-ben gurultam át Romániába egyedül, Devidson előtte egy évvel, a Főnök pedig nem látta még a környéket. Így adott volt a dolog, akkor újra Erdély lesz a cél, amit 2-3 nap alatt kényelmesen lezavarunk (nevezhetjük családbarát túrának is :D ), ráadásul szállást is tudtam intézni a srácoknak Gyulán, minden szuper. Végül a Főnök nem csatlakozott a bulihoz, mert hirtelen sok dolog összejött, ami miatt kénytelen volt kihagyni ezt a túrát, pedig az utolsó percig b@szogattuk. Lett volna még pár pajtás, akiket szívesen invitáltam volna, mint pl. a gyömrői alakulat, de ők előttünk egy hónappal jártak arra. Gondoltam egy jó öreg békési cimbire is, aki már régóta egy szép 954-gyel szeli az utakat, de a közelmúltban született kisbabája, így érthető okokból nem tudott csak úgy lelépni otthonról. Volt egy családtag is, aki szeretet volna jönni, de a meló és az otthoni teendők miatt inkább meghátrált. Így hát ketten maradtunk Devidzonnal, két CB1000R-rel hasítottunk keresztül Románián.

Augusztus 3. hetére terveztük be a túrát, szerencsére kánikulát jósoltak, esőre nem kellett számítani. Hétfő este Devidzon megérkezett hozzánk Gyulára, majd másnap reggel 8 óra környékén már motoron ültünk. Erre a napra nagyon kevés volt betervezve, mert Novaci mellett találtunk elfogadható szállást, ami úgy ~400km-re volt, közvetlen az Alpina alatt délen. A gyulai határon elkérték az iratainkat és most először még a sisakot levetették velünk, de nem volt gáz, gyorsan mehettünk tovább. A 79A úton mentünk Borosjenő és Borossebes irányába, itt az út állapota igen vegyes. Volt normális elfogadható szakasz, majd max 40-es rossz, aztán következett a vége felé a gumi szélét koptató príma flaszter.

A 79A után Déva felé mentünk lefelé a E79-es úton, ami már piszok jó volt. Emlékszem, hogy itt valahol szívtam a Hornettel, akkor még építették az utat. Déva előtt pedig szépen felmentünk az autópályára, ha már ingyenes. Itt újra erősen megtapasztaltuk, hogy milyen is a román vezetési kultúra, ugyanis a külső sávban haladva Devidzon mellett centire ment el egy autós, mert a belső sáv épp nem volt szabad... Szászsebesnél lementünk a pályáról és megitattuk a gépeket. Innen már irány a Transzalpina. Anno az Alpinára vezető út is szívás volt, sok helyen nem volt aszfalt, amit azóta megcsináltak. A minőség hagy némi kívánnivalót maga után, mert az azóta leaszfaltozott szakaszokon már keményen repedezik az út, nem fog sokáig tartani. Egy nagyon rövid szakaszon csak lassan tudtunk menni, mert annyira rossz volt az út, de legalább nem murvás. Közvetlen az Alpina előtt elfordultunk balra megnézni a Vidra tavat, de az út igen fos volt, hamar fordultunk is vissza. Innen már tényleg egy köpésre van az izgalmas rész, a hegy előtt félreálltam felrakni a goprot. Végig kameráztam az egészet, de közvetlen az elindulás előtt szétcsattan valami rovar a lencsén, így az egész kevésbé látványos... Mindenesetre eszméletlen jót motoroztunk, 1x keresztül mentünk az Alpinán, majd megfordultunk és visszafelé is csapattunk egy kicsit. Kis pihenő és pár fotó elkészítése után a szállás felé vettük az irányt. Útközben lefelé megint kifogtunk egy román mintasofőrt, akit egyáltalán nem érdekelt a záróvonal, a szembejövő, és hogy mi szeretnénk mellette elmenni, mert 40-nél jobban nem tudta neki taposni.

A csodálatos Transzalpina

A kezdő troll :D

Ez még mindig divat?

Támadó kóbor :D

"Enyém az út..."

"Akkor is, ha jönnek szembe..."

"Mondom én!"

A kiválasztott szállás tűrhető volt, garázst is kaptak a motorok, de arról nem volt szó, hogy 200-300m durva murvás út vezet oda. Igaz a mondás, minden túrán van offroad szakasz. Mindegy, megérkeztünk és lepakoltunk mindent. A szállás egész pofás, kifejezetten örültem, hogy normál tuskabin volt és nemcsak egy zuhanyfüggöny.

Devidzon kezdte a fürdést és utólag megjegyezte, hogy jó szar volt zuhanyozni, de nem részletezte, majd megtapasztalom én is - mondta. Valóban elkeserítő volt, a zuhanyrózsa alatt a cső ki volt szakadva, ott több víz távozott, mint a rózsából...egy élmény volt. Túléltük, nem érdekelt tovább, inkább rendeljünk gyorsan valami kaját, mert konyha nem volt. Kaptunk egy étlapot a tulajtól, rapid román tanfolyam után sikerült választani is, de csak 2 óra múlva tudták volna kihozni... aztán meggondolta magát a vendéglátós, mert annyi vendég volt, hogy inkább nem is foglalkozik velünk. Ez ott így működik, teccikérteni?
Na, akkor keresni kell egy boltot, vegyünk valami ennivalót és vizet estére. Beöltözni már nem volt kedvünk, de csak egy papucsot vittem magammal, így kénytelen voltam felvenni a motoros csizmát rövidnadrággal. Így is kuvva szép vagyok, nem? :D

Look of the day

Pechünkre nem volt már normális kaja a boltban, így kénytelenek voltunk műkaját venni. Reggeli se járt a szálláson, ezért rendesen fel kellett tankolni.

Helyi idő szerint valamikor 23 óra környékén kidőltem, de az Isten se tudja miért 4 órakor kipattant a szemem... Kipihent voltam, nem volt probléma, telefonon neteztem kicsit, majd próbáltam még aludni, de nem sikerült. 6 órakor felkelt Devidzon is, következett a "finom" reggeli, majd kicsivel 7 után már megint úton voltunk. Ez a nap volt a legdurvább, 600km-t terveztünk be. Novacitól egészen Argyasudvarhelyig a 67-es úton mentünk. Valahol félúton jött az első anyázás, amikor egy jól belátható kereszteződésben egy hölgy (akkor nem így hívtam) az alárendelt úton érkezett a kereszteződéshez és megállt, de amikor előtte voltam, akkor szépen megindult kifelé a főútra... Nem mentem gyorsan, lefékeztem a motort, nyomtam a dudát, Devidzon is nemzetközi formába tudatta vele a véleményét...
Innen kezdve már nem teljesen emlékeztem az útvonalra, ezért bekapcsoltam a navit is, ami végig le akart vinni minket a főútról. Aztán nem is tudom hány kilométer után leeset, hogy a díjfizetés elkerülése be volt pipálva, ezért mindenképpen levitt volna valamelyik mellékútra. Romániában a motorosoknak nem kell útdíjat fizetni, de ezek szerint a zumo ezt nem tudja.
Argyasudvarhelynél rendesen besűrűsödött minden, sokáig tartott átverekedni magunkat a városon, és utána is rettenetesen sok autó volt előttünk, muszáj volt szabálytalanul előzni, mert estére se értünk volna haza. A sűrű forgalom később is megmaradt annyira ,hogy a Vidraru-tó duzzasztójánál már kedvünk sem volt megállni. A tó után már lehetett haladni,  de ott meg sok helyen rossz az út. Nem mertünk igazán csapatósan menni, mert nem tudni mi vár ránk a kanyar után. Majd nehezen megérkeztünk a Transzfogaras déli részéhez és mászhattunk fel a hegyre.

Transzfogaras déli oldala

Volt forgalom, de nem vészes, jót motoroztunk, több helyen megálltunk gyönyörködni a kilátásban, de fent az alagút előtt jött a feketeleves... állt a sor.  Valamennyit előre mentünk, de a nagy szembejövő autók miatt ez nehezen ment.  Már azt hittük, hogy baleset történt, de nem. Az alagút után van egy nagy fizetős parkoló, oda vártak mindkét irányból, értelemszerűen a túloldalon is rendesen torlódtak az autók. A kedvenc kilátómnál meg sem tudtunk állni, majd csak pár kanyarral lejjebb. Nem időztünk sokat, néhány fotó után mentünk lefelé. Kicsit kiábrándító a nagy forgalom, lefelé is szakaszosan több helyen volt dugó.  Az biztos, hogy egy darabig nem megyek ide vissza (bocs Főnök).

Nagyszebennél tankoltunk és jó ötletnek tűnt kajálni egyet a subway-ben. "Gyorsétterem, mi bazzze" - mondta Devidzon - ugyanis a sor vége a parkolóban volt. Igazából megérte kivárni, mert így végre valamennyire normális kajához jutottunk 1,5 nap után, és piszkosul kellett az energia.
Nagyszeben után az A1-es autópálya következett, borzasztóan unalmas, azt hittem sose lesz vége. Déváig tart a pálya, de ha Temesvár felé mentünk volna, akkor pár km után újra lett volna sztráda. Azt biztos nem bírtam volna ki, inkább mentünk Brád felé vezető kanyargós jó úton , inkább lassúzok utána a szar úton. Valamikor 18 óra környékén értünk a gyulai határhoz. A sisakot le kellett venni, de a román határőr nagyon jó fej volt. Beszélgettünk egy kicsit, aztán irány a gyulai szállás. Másnap reggel Devidzon keresi az irattárcáját, de nem lelte... Mindent átforgatott többször is, de sehol sem volt. Így hiányzott a jogosítványa és a bankkártyája is, meg némi Euró. Reggel nem hazafelé, hanem a határra indult, és csodák csodájára mindene meglett, a kedves román határőr találta meg. Ott esett ki a tanktáskából, amikor elkérték az iratainkat. Minden megvolt, mindennel elszámoltak, még az eurót sem vették ki belőle, le a kalappal.

Jó volt ez az út, de Transzfogarasra nem vágyom vissza, túl nagy ott már a forgalom, amivel a hegy nem tud megbirkózni. Ráadásul hétköznap voltunk, mi lehet ott hétvégén?
A Transzalpina megér még pár misét, oda szívesen bármikor.
Ezzel gyakorlatilag vége a tervezett szezonomnak, de szerintem az időjárásnak köszönhetően még októberben is lehet majd motorozni, nagy terv 2018-ra már nincs.