SW Motech Daypack tanktáska

Tudom, tudom... ez már a sokadik táskás poszt, de akkor is le kell írnom. Idézném magamat, amikor megvettem a sw-motech micro-t:
"Nem gondoltam rá, de az SW táskák azért mutatnak olyan jól a tankon, mert az adapter helye be van süllyesztve az aljába, ez természetesen a tárhelyből csippent le egy kicsit. A speed táska esetén ez elhanyagolható, de a micronál ez jelentős veszteség, a belső magasságnak megadott 11cm csupán a szélénél van meg. A közepénél mindössze 7-7,5cm, ezért a panasonic fényképezőm tokban már be sem fér."
Végül csak akadt egy kis elégedetlenség, ami miatt lecseréltem.
Időben menjünk vissza ca. 1 évet, ugyanis akkor vettem meg a táskákat. Saját garázsom még nem volt akkor, ezért a felszereléssel várni kellett. Nem is keveset, mert hetek teltek el mire akadt pár szabad órám elmenni a géphez. Erről külön nem számoltam be, mondván ez nem nagy dolog, a fényképeket úgy készítettem, hogy a táska nem volt még fixen rögzítve. Szóval, a vásárlást és a blog bejegyzést követően pár héttel kicsit több időm maradt, elmentem a motorhoz és megfúrtam a táskákat. Igen ám, de az micro táska adapterét fúrás után nem tudtam felcsavarozni, mert az egyik menet hiányzott.



Hirtelen az infarktus kerülgetett, mert online vásárlás esetén mindössze 15 napom van visszaküldeni a hibás/nem tetsző kacatokat, amit többször is átléptem már. Külön az adapter mocskos drága, ezért mindenképpen a Polo-tól vártam a megoldást, dobtam is nekik egy mailt. Szokásukhoz híven rövid időn belül jött a válasz, hogy a költségükre küldjem vissza táskát, majd 1 hét várakozás után megérkezett az új. Az újat sikerült minden gond nélkül felrakni, öröm és boldogság, DE! Érdekes módon ebbe már nem fér bele a panasonic fényképezőm, pedig az előzőnél nem volt gond (tok nélkül).

Itt is szét volt cipzározva a kamera miatt

Nem csináltam belőle nagy ügyet, de nem is voltam teljesen elégedett. Használtam 1-2 alkalommal, de többnyire a sport táska volt fent. Végül csak úgy döntöttem, hogy megválok a micro táskától ha tudok, aztán megveszem a daypack-et, jobban elférek majd benne, és nem kell akkor a nagy táskát nézegetni a motoron (ha nem viszek magammal annyi cuccot).

Karácsonykor meg is rendeltem. Volt egy 20 €-s akció meg egy tucat beváltható pontom, így micro áron sikerült megvenni.
A micro pofásabban mutatott a motoron, de a daypack sokkal praktikusabb. Belefér a fényképezőm tokkal együtt, a telefonom, a kamerám, pénztárcám, powerbank-em, és még így is akad hely.


Konklúzió: a neten megadott méretben nem feltétlen kell hinni, de ha nem centized ki, mint én a fényképezővel, akkor még tökéletes is lehet a micro. A daypack praktikusabb a mérete miatt, formára kb. ugyanaz.

2 megjegyzés :

  1. Az engage evo nem lett volna jobb az ivelt forma miatt?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Néztem azt is, de nagyon nem jön be. Nem tetszik, hogy a vége hozzáér a tankvédőhöz (vagy mi az). Ehun-e:
      https://ibb.co/R0dfw8M

      Törlés