A lábtartó környéke hamar össze tud karcolódni az ezredesnél, ha nem vigyázunk rá. Az én motorom még csak most volt 3 éves, de pár kezdetleges karcocska akad már (nem az én művem), éppen ezért elkezdtem keresni valami költséghatékony megoldást.
Navi gond letudva
A Horneten használt Garmin Zumo 350lm természetesen megmaradt, amit valahogy fel kéne varázsolni a CB-re. Annyi változás van a dologban, hogy nem akarom a darázshoz hasonlóan állandóan fennhagyni a motoron. Ha nincs rá szükségem, akkor a tartóját se lássam feleslegesen.
CB1000R-hez ilyet már nem kapsz újonnan...
Már az elején megfogadtam, hogy nem költök sokat a motorra, de be kell látnom, ezt nem sikerül betartani. A következő ellenállhatatlan kiegészülő az üléstakaró (hétköznapi nevén üléspúp). A Horneten volt, de egyszer se raktam fel, majd el is adtam, mert nem passzolt tökéletesen a gyári szín, fényezni meg nem volt kedvem. A motorkiegészítők ezen része nem is érdekelt tovább, de Devidzon nagyon szeretett volna egyet és addig beszéltünk róla, hogy végül nekem is megtetszett. A hátsó ülés teljesen független az elsőtől, vagyis kompletten a hátsó ülést váltja le, nem csak egy mezei borítás magán az ülésen, teljesen belesimul a farokidomba. Jó, akkor nekem is kell egy – gondoltam magamban - és itt kezdődtek a gondok...
Tanktáska a hétköznapokban
Ígérem nem lesz több táskás bejegyzés a közeljövőben...
A nagy túrákra megvettem az SW motech sport evo tanktáskát, ahogy arról már korábban beszámoltam. Aztán január közepén arra gondoltam, hogy milyen jó lenne a Qbag üléstáskát is leváltani, helyette valami hasonló méretű tanktáska kéne, ami kompatibilis az evo adapterrel. Nem kellett sokat keresgélni, mert az SW gyakorlatilag mindenféle méretben készít, különböző formájú tankokhoz. Filóztam egy darabig, hogy melyik legyen, mert a micro és a daypack tetszett a legjobban.

Bőr dilemma
A ringes csúszás után nem vált használhatatlanná a bőrruhám, de nyilván nem is olyan esztétikus, mint előtte. Bőven volt időm azon gondolkozni, hogy mi legyen, vegyek-e újat, ha igen, akkor pontosan mit?!
Rendszámtartó módosítás
Anno a Hornetnél nyomós érv szólt a rendszámtartó csere mellett, ugyanis csak a DPM tartóval fért el a kappa/givi koffer, vagy lecserélhettem volna az irányjelzőket is kisebbre, de ez a verzió nem tetszett, szeretem a gyárit.
A CB esetén nincs ilyen gond, nem lesz rajta koffer, mivel nem gyártottak hozzá, ennek ellenére mégis lecserélem. Nagyon egyszerű oka van: nem tetszik!
A CB esetén nincs ilyen gond, nem lesz rajta koffer, mivel nem gyártottak hozzá, ennek ellenére mégis lecserélem. Nagyon egyszerű oka van: nem tetszik!
Védjük meg a rugóstagot
Anno a 94-es Suzuki Banditomon is volt hátul sárvédő, ami annyira tetszett, hogy a Hornetre is venni akartam. Sajnos ez sose következett be, mert a minőségi cucc drága, az olcsó üvegszálas másolatért meg nem fizetek. Végül a Hornet új gazdára talált, de az ezredesnél is hasonló "problémával" kell megküzdenem.
Köszi black friday
Már a motor vásárlása után kutakodni kezdtem, hogy milyen módon lehetne megpakolni az ezredest. Azt, hogy miért nem lehet doboz már korábban megírtam.
Német fórumon istenítik az SW-motech kiegészítőket, a givi nem is annyira "divat" a cb1000r-nél, a doboz meg pláne nem. Vitathatatlan, hogy egy tisztességes doboz nyomába se léphet egy textiltáska, de akad ígéretes, döntenem kellett, ráadásul gyorsan.

Már megint Akra :D
A helyzet az, hogy a
„bálnapénisz” kipufogó eltávolításával sajnos nincs semmi, ami a katalizátort
takarná, és sajnos szükség lenne valamire, mert nem egy szép látvány oldalról. Persze azt is lehetne polírozgatni
autosollal, de nem tart örökké, évente 1-2 alkalomnál többször biztos nem fogom
megcsinálni. Mit lehet tenni? Nos, erre is van orvosság, csak fizesse meg a
hülyéje (elsősorban magamra gondolok :D ).
Elég volt a szúnyog hangból!
Még csak egy ezrest sikerült motorozni a CB-vel, de már vágyom egy hangosabb dobra. Ennek több oka is van:
- szép a gyári, de szebb egy sportdobbal
- legyen több hangja, hogy halljanak
Az ötlet hallatán kaptam az ívet a feleségemtől, minek költök megint ilyen hülyeségre…Aztán különböző fórumokon is ugranak a „halljanak, ha jövök” megjegyzésre, mert a hangos dob inkább megijeszti például az autósokat. Nos, ez talán igaz is, amikor valaki tízezres fordulaton tolja az autók között, de ott ugye lépésben illik. Mindenki addig vélekedik így/hasonlóan, még át nem él egy gázolásos baleset, ahogy én.

Hová a csomagokkal??
Talán ez az egyetlen negatívum a Hornettel szembe, ebbe nem jeleskedik az ezredes. Lehet kapni rá SHAD meg GIVI hátsó doboztartót, de ennyi. A többi puha megoldás, pedig azt nagyon nem szeretem.
Feliratkozás:
Bejegyzések
(
Atom
)